Párizs 2008

Azt hiszem, kezdek belejönni. Ma tuti kis programot raktam össze, szinte teljesen spontán a reggelinél. A Notre Dame-nál kezdtük, illetve előbb a Hotel du Ville, a polgármester rezidenciája, utána átsétáltunk a hídon az Ile de Cite szigetre, a templomhoz. Körbejártuk kívül-belül, csak a toronyba nem mentünk fel, mert iszonyú hosszú sor állt, iszonyú lassan haladt és Nagyi nem is jött volna. Sétáltunk a szigeten, megnéztük a virágpiacot, (mondanom se kell, hatalmas sikert aratott, ja, azt mondanom kellett volna, hogy nagynéném virágkötő?) a bíróság épületét és a Saint Chapelle-t kivülről, belülről tilalom illetve sor miatt nem. A Concieri mellett át a hídon, onnan kilátás a Pont Neuf-ra, közben almát majszoltunk. Aztán át egy kedves torony felé, aminek az alját tatarozták, és nem is nagyon tudtam kideríteni, hogy mi az, de a lábánál heverő parkban megint csak különleges világok nyíltak.
Nagyi bőröndjét ugye eltörték a repülőn, így hazabuszozás és baguette/panini evés után Ágival elmetróztunk a St. Denis kapuhoz, onnan nem messze volt a táskajavító, amihez papírt adtak a reptéren. Sajnos nem tudták megjavítani, megkérdezték, beérjük-e azzal, ha adnak egy újat. Nagy kegyesen beleegyeztünk, és fülig érő szájjal vittük a prédát Nagyihoz, aki az elvárásainknak megfelelően teljesen felderült. Ráadásul a kis béna reklámbőrönd helyett egy nagyobb, tutibb bőröndöt kaptunk.
Az operához mentünk ezután, körbejártuk és az előcsardokot is láttuk (a Fantom sajnos nem volt ott), a LaFayette áruházba is bekukkantottunk, de olyan meleg és tömeg volt, hogy nem bírtam sokáig, a szép kupolát úgyis megnéztük.
Újra metróval a Pigalle-ig, és nekivágtunk a Montmare-nak. Láttuk a házat, ahol Van Gogh lakott Theoval (mondjuk ő is Van Gogh), ahol régen a Chat Noir volt, és ahol először táncoltak kánkánt. Közben betértünk egy marokkói kávéházba, ahol még sült kukoricát és fűszeres répát is felszolgáltak az igazi arab kávé mellé, teljesen autentikus környezetben (a wc is gyönyörű volt). Ezután fel a lépcsőn a Sacre Cour-ig, ami nagyon tetszett, valamiért sokkal jobban, mint a Notre Dame. Barátságosabb, emberközelibb volt, de mégis nagy, fenséges, szeretetteljes. Még sétálgattunk a dombon, néztük a boltokat és a festőket, de én kicsit csalódtam, mert igazi művész-szerűt alig láttam, mindenki csak arcképet akart. Olyan Szentendre hangulat volt.
Beültünk egy kedves helyre crepe-zni (általában én választottam a helyeket, mert én vagyok csak határozott, akinek nem mindegy), én csokis-banánosat ettem, többiek tojásosat. Mellé teáztunk majd megindultunk lefelé. Ekkor már sötétedett, így mire a Pigalle-hoz értünk az összes szexbolt és lokál lámpája égett már, végigsétáltunk a Moulin Rouge-ig Nagyi őszinte örömére, aztán hazametróztunk.

 

Három nő, három generáció, egy város. Ilyen és ehhez hasonló figyelemhajhász bevezetőket tervezgettem ma a fejemben, de elég nehezen álltak össze mondatokká. Talán a három és fél óra alvás kevés volt?

Reggel kimentem Lőrincre, onnan Nagyiékhoz, majd a reptérre, és kezdődött is ez az érdekes kísérlet, avagy vigyük el Nagyit nyaralni (ami azért nem olyan egyszerű, mert ugye nem olyan fiatal, de az mind semmi ahhoz képest, mennyi rossz tapasztalata volt külföldi utazásokról: elveszett, nem mentek érte, nem beszélt a nyelven, nem volt pénze és senki sem akarta megvenni tőle a rúd szalámit az állomáson, meg egyébként is otthon szeret lenni a legjobban). Aput mindez nem befolyásolta, így karácsonyra megkapták az utat Nagyi és Ági, én meg kísérő, idegenvezető, tolmács, általános hangulatfelelős és szigorú megmondom-mit-csinálunk főnök szerepre szerződtem.

A reptéren becsekkoltunk, aztán ellenőrzéskor Nagyinak még a cipőjét is levetették, de így is sípolt, egyébként én is, ezért mindkettőnket megmotoztak (de nem buktunk le). Várakoztunk, majd fel a gépre, indultunk, kaját kaptunk (kuszkusz-szerű savanyú dolog, meg saslik, és marcipános-ananászos pite, gondolom mind francia specialitás). Az első kaland abból adódott, hogy a steward el akarta venni Nagyi tányérját, mert azt hitte már nem kell, erre Nagyi két kézzel belekapaszkodott, mert ott volt még a fél pite, és ő csak pihent. A steward (szimpaticsnij maladoj csilovek) szánta-bánta bűnét, de ő olyan ember, akinek a szó nem elég, a tetteknek is beszélnie kell, ezért miután Nagyi tényleg befejezte és elvitték a tálcáját, hozott egy külön pitét neki, hozzá vizet, mikor az is elfogyott, akkor hozott egy csokis sütit még, majd mindhármunknak üdítőt, és mikor én a light Colát udvariasan visszautasítottam, mert nem iszom meg, ő két másik gyümölcslevet hozott helyette. Úgy tűnt minden arrajártakor hozott valamit, mind jókat nevettünk ilyenkor, Nagyival meg sűrű puszikat dobtak és fújtak egymásnak. Szóval Nagyi már a repülőn bepasizott.

Sajnos derűre ború jött, mikor kijöttek a csomagok, láttuk, hogy Nagyi kisbőröndjének húzókáját csúnyán eltörték, az egyik rúd hiányzott is. Fél órát várakoztunk a többi panaszos mögött, végre felvették a jegyzőkönyvet, így jegyvásárlás után nekivághattunk a városnak, persze a szállás felé.

Szerintem elég jól sikerült tájékozódnom, hév után még két metróval is mentünk, többiek csak néztek, hogy most merre, és egy gyönyörű katedrális lábainál bukkantunk a felszínre. Innen nem messze volt a szállás, egy kedves kis parkra néző szobával várt, a nyelveket nem beszélő recepciós bácsit is megértettem (csak ő nem engem), pihenés és taktikai megbeszélés után ad hoc jellegű séta következett a város felénk eső részén a Bastille tér a Szajna-part és a Place du Vosges érintésével. A sugárutakat gyönyörű házak szegélyezték, mindenütt kedves kávézók, a parton még a Notre Dame is felcsillant, a legnagyobb hatást útitársaimra mégis egy virágbolt választéka tette (tény, hogy sok virág volt, és szépek voltak), meg a bérelhető biciklik, amiket egyik sarkon felvehetsz a másikon meg le. A Place du Vosgesen üldögéltünk kicsit, gyönyörködtünk az egyforma házakban, az egyformára nyírt fákban és XIII Lajos lovasszobrában, míg 1/2 9-kor csaknem ránkzárták a kaput (pedig még világos volt). Innen hazafelé végig valami kajáldát kerestünk, szendvicset, ilyesmit, de csak a katedrálisunk előtt ültünk be végül egy helyre, ahol rákérdeztünk és volt mindenféle, ráadásul ment a meccs is (Man U - Barca, félidőben 0-0) Ittunk teát is, aztán hazasétáltunk. Már első nap sikerült lefárasztanom a csapatot (csak a miheztartás végett).