Párizs 2008

Azt hiszem, kezdek belejönni. Ma tuti kis programot raktam össze, szinte teljesen spontán a reggelinél. A Notre Dame-nál kezdtük, illetve előbb a Hotel du Ville, a polgármester rezidenciája, utána átsétáltunk a hídon az Ile de Cite szigetre, a templomhoz. Körbejártuk kívül-belül, csak a toronyba nem mentünk fel, mert iszonyú hosszú sor állt, iszonyú lassan haladt és Nagyi nem is jött volna. Sétáltunk a szigeten, megnéztük a virágpiacot, (mondanom se kell, hatalmas sikert aratott, ja, azt mondanom kellett volna, hogy nagynéném virágkötő?) a bíróság épületét és a Saint Chapelle-t kivülről, belülről tilalom illetve sor miatt nem. A Concieri mellett át a hídon, onnan kilátás a Pont Neuf-ra, közben almát majszoltunk. Aztán át egy kedves torony felé, aminek az alját tatarozták, és nem is nagyon tudtam kideríteni, hogy mi az, de a lábánál heverő parkban megint csak különleges világok nyíltak.
Nagyi bőröndjét ugye eltörték a repülőn, így hazabuszozás és baguette/panini evés után Ágival elmetróztunk a St. Denis kapuhoz, onnan nem messze volt a táskajavító, amihez papírt adtak a reptéren. Sajnos nem tudták megjavítani, megkérdezték, beérjük-e azzal, ha adnak egy újat. Nagy kegyesen beleegyeztünk, és fülig érő szájjal vittük a prédát Nagyihoz, aki az elvárásainknak megfelelően teljesen felderült. Ráadásul a kis béna reklámbőrönd helyett egy nagyobb, tutibb bőröndöt kaptunk.
Az operához mentünk ezután, körbejártuk és az előcsardokot is láttuk (a Fantom sajnos nem volt ott), a LaFayette áruházba is bekukkantottunk, de olyan meleg és tömeg volt, hogy nem bírtam sokáig, a szép kupolát úgyis megnéztük.
Újra metróval a Pigalle-ig, és nekivágtunk a Montmare-nak. Láttuk a házat, ahol Van Gogh lakott Theoval (mondjuk ő is Van Gogh), ahol régen a Chat Noir volt, és ahol először táncoltak kánkánt. Közben betértünk egy marokkói kávéházba, ahol még sült kukoricát és fűszeres répát is felszolgáltak az igazi arab kávé mellé, teljesen autentikus környezetben (a wc is gyönyörű volt). Ezután fel a lépcsőn a Sacre Cour-ig, ami nagyon tetszett, valamiért sokkal jobban, mint a Notre Dame. Barátságosabb, emberközelibb volt, de mégis nagy, fenséges, szeretetteljes. Még sétálgattunk a dombon, néztük a boltokat és a festőket, de én kicsit csalódtam, mert igazi művész-szerűt alig láttam, mindenki csak arcképet akart. Olyan Szentendre hangulat volt.
Beültünk egy kedves helyre crepe-zni (általában én választottam a helyeket, mert én vagyok csak határozott, akinek nem mindegy), én csokis-banánosat ettem, többiek tojásosat. Mellé teáztunk majd megindultunk lefelé. Ekkor már sötétedett, így mire a Pigalle-hoz értünk az összes szexbolt és lokál lámpája égett már, végigsétáltunk a Moulin Rouge-ig Nagyi őszinte örömére, aztán hazametróztunk.