Három nő, három generáció, egy város. Ilyen és ehhez hasonló figyelemhajhász bevezetőket tervezgettem ma a fejemben, de elég nehezen álltak össze mondatokká. Talán a három és fél óra alvás kevés volt?
Reggel kimentem Lőrincre, onnan Nagyiékhoz, majd a reptérre, és kezdődött is ez az érdekes kísérlet, avagy vigyük el Nagyit nyaralni 
(ami azért nem olyan egyszerű, mert ugye nem olyan fiatal, de az mind semmi ahhoz képest, mennyi rossz tapasztalata volt külföldi utazásokról: elveszett, nem mentek érte, nem beszélt a nyelven, nem volt pénze és senki sem akarta megvenni tőle a rúd szalámit az állomáson, meg egyébként is otthon szeret lenni a legjobban). Aput mindez nem befolyásolta, így karácsonyra megkapták az utat Nagyi és Ági, én meg kísérő, idegenvezető, tolmács, általános hangulatfelelős és szigorú megmondom-mit-csinálunk főnök szerepre szerződtem.
A reptéren becsekkoltunk, aztán ellenőrzéskor Nagyinak még a cipőjét is levetették, de így is sípolt, egyébként én is, ezért mindkettőnket megmotoztak (de nem buktunk le). Várakoztunk, majd fel a gépre, indultunk, kaját kaptunk (kuszkusz-szerű savanyú dolog, meg saslik, és marcipános-
ananászos pite, gondolom mind francia specialitás). Az első kaland abból adódott, hogy a steward el akarta venni Nagyi tányérját, mert azt hitte már nem kell, erre Nagyi két kézzel belekapaszkodott, mert ott volt még a fél pite, és ő csak pihent. A steward (szimpaticsnij maladoj csilovek) szánta-bánta bűnét, de ő olyan ember, akinek a szó nem elég, a tetteknek is beszélnie kell, ezért miután Nagyi tényleg befejezte és elvitték a tálcáját, hozott egy külön pitét neki, hozzá vizet, mikor az is elfogyott, akkor hozott egy csokis sütit még, majd mindhármunknak üdítőt, és mikor én a light Colát udvariasan visszautasítottam, mert nem iszom meg, ő két másik gyümölcslevet hozott helyette. Úgy tűnt minden arrajártakor hozott valamit, mind jókat nevettünk ilyenkor, Nagyival meg sűrű puszikat dobtak és fújtak egymásnak. Szóval Nagyi már a repülőn bepasizott.
Sajnos derűre ború jött, mikor kijöttek a csomagok, láttuk, hogy Nagyi kisbőröndjének húzókáját csúnyán eltörték, az egyik rúd hiányzott is. Fél órát várakoztunk a többi panaszos mögött, végre felvették a jegyzőkönyvet, így jegyvásárlás után nekivághattunk a városnak, persze a szállás felé.
Szerintem elég jól sikerült tájékozódnom, hév után még két metróval is mentünk, többiek csak néztek, hogy most merre, és egy gyönyörű katedrális lábainál bukkantunk a felszínre. Innen nem messze volt a szállás, egy kedves kis parkra néző szobával várt, a nyelveket nem beszélő recepciós bácsit is megértettem (csak ő nem engem), pihenés és taktikai megbeszélés után ad hoc jellegű séta következett a város felénk eső részén a Bastille tér a Szajna-part és a Place du Vosges érintésével. A sugárutakat gyönyörű házak szegélyezték, mindenütt kedves kávézók, a parton még a Notre Dame is felcsillant, a legnagyobb hatást útitársaimra mégis egy virágbolt választéka tette (tény, hogy sok virág volt, és szépek voltak), meg a bérelhető biciklik, amiket egyik 
sarkon felvehetsz a másikon meg le. A Place du Vosgesen üldögéltünk kicsit, gyönyörködtünk az egyforma házakban, az egyformára nyírt fákban és XIII Lajos lovasszobrában, míg 1/2 9-kor csaknem ránkzárták a kaput (pedig még világos volt). Innen hazafelé végig valami kajáldát kerestünk, szendvicset, ilyesmit, de csak a katedrálisunk előtt ültünk be végül egy helyre, ahol rákérdeztünk és volt mindenféle, ráadásul ment a meccs is (Man U - Barca, félidőben 0-0) Ittunk teát is, aztán hazasétáltunk. Már első nap sikerült lefárasztanom a csapatot (csak a miheztartás végett).
